1
Egymagam haladok az emlékmű felé ahol már vár rám a végső küzdelem.
Nem választ el más ősi ellenségemtől mint hitetlenek egész serege és bukott testvéreim armadája.
Nem maradt más fegyverem csak a sorozatvetőm és egy ősi harci kalapács mely eddig hűségesen szolgált és idegen erők százainak ontotta már vérét.
Sietnem kell. Minden egyes perccel milliók életét teszem kockára és az ellenfél is percről-percre közelebb kerül céljához és akkor legyőzhetetlen lesz.
Kiégett gyárépületeken rohanok keresztül. Minden utamba kerülő ellenféllel könyörtelenül és gyorsan végzek. Az idő egyre csak fogy és még messze a cél.
Megremeg a föld. Az árnyékok közül bukott testvéreim lépnek elő sorozatvetőikkel célra tartva.
Kalapácsomat két kézre kapva vetem magam a küzdelembe. Golyók tucatjai zúgnak el mellettem vagy pattannak le a páncélomról. Hatalmasat lendítek a pörölyömmel és első ellenfelem koponyája az ütéstől semmivé válik. Egy. Eközben az egyetlen életben maradt harcos előveszi harci fejszéjét és csapásra készül. Az első csapást épphogy sikerül elkerülnöm de pörölyöm csapását ő is könnyűszerrel kerülte el. Túl gyors. Taktikát váltva ellefelem lábait próbálom kisöpörni de a páncéljának erejét kihasználva a távolba szökken. Itt az idő. Egy erőteljes mozdulatommal hajítom felé kalapácsom majd sorozatvetőmmel golyók tucatjait lővöm ki bukott testvéremre. Ellenfelem a felé repülő pöröly elkerülésére koncentrál így a lövedékek kivédésére esélye sincs. A nagy kaliberű töltények több helyen hatoltak a vértjébe, fontos szerveket roncsolva szét. Földre rogyva és hörgések közepette ér véget. Kettő.
Sietni kell. Tovább rohanok összeomlott épületek között. Távolból már látom a hidat mely elválaszt úticélomtól. Lövések zaja hallatszik és fel-felvillanó torkolattüzek színesítik a szürkületi eget. Tucatnyi hitetlen ugrik ki egy közeli fal mögül de fegyverem első sorozata széttépi őket. Maradványaik felett átugorva tovább rohanok és egy emelvényről leugorva furcsa látvány fogad. Nem messze tőlem egy hatalmas harcos vörös vértjén csillan meg a lenyugvó nap fénye. Megpillant majd jelez társainak hogy biztosítsanak fedezettüzet. Célratartott fegyverrel közelítek felé de mikor váll-lapján meglátom hű testvéreim egyik rendjének jelképét felhagyok támadási szándékommal.
- Kapitány! Testvéreimmel készen állunk a támadásra! Parancsra várunk.
- Mekkora ellenállással nézünk szembe?
- Közel 200 harcos áll köztünk és az emlékmű között. Túlerőben vannak.
- Anélkül nem is lenne élvezet a harc testvér.
A fegyverropogás abbamarad és felpillantva hű testvéreim tucatjait látom közeledni. Mindannyian vörös páncélban feszítenek. Akaratlanul is elesett harcostársam jut eszembe. Nincs idő a gyászra. Ha elvégeztem a feladatom, majd méltón emlékezem meg testvéremről ki hősi halált halt.
- Itt az idő testvérek. Támadunk!
Társaim csatakiáltása zeng végig a csatatéren. Lépteink alatt remeg a föld és fegyvereink ropogása elnyomja ellenfeleink kiáltásait. Golyók százai csapódnak az ellenség soraiba ezzel tizedelve meg őket. Válaszcsapásuk azonban ártalmatlanul szaggatják fel a talajt.
Hirtelen valami elzúg felettem és nem messze tőlem csapódik a földbe mély krátert vágva belé. Az eloszló füst mögül egy leszállóegység tűnik elő. Hasonló egységek tucatjai csapódnak a csatatérre. Méhükből rendem harcosainak tucatjai lépnek ki és hamarosan közel 100 kék vértes tekint rám. Büszkeség tölt el ahogy rájuk tekintek.
Pörölyömet magasba elemelve tisztelgek előttük majd rohanva indulok el az ellenfél vonalai felé. Döngő léptek jelzik hogy testvéreim követnek engem.
- ELŐRE!!!
Magabiztos kiáltások vesznek körbe és érzem hogy ez egy jó harc lesz.
Itt az idő...