Amikor karaktereket fabrikálunk Holly
I. HOLLY – A SZABOTŐR BŰNE ÉS FELTÁMADÁSA
Holly valaha a Szenátus árnyékában mozgott: szabadúszó szabotőrként olyan helyeken csinált kárt, ahová a Szövetség legkiválóbb katonái sem juthattak el. Meghekkelt alprogramok, füstölgő reaktorhűtők, hang nélkül kiiktatott beléptető rendszerek – számára ez nem volt más, mint rutin. És ha mindehhez tíz ezrelék alkoholszint kellett? Legyen. Egy földi halandó ettől már klinikai halál közeli állapotban lenne, neki csak egy erősebb kedd este volt.
De egy nap becsúszott a hiba. Egy küldetés során egy instabil egységbe botlott – talán valami túl jól őrzött, túl rejtett, vagy épp túl régi célpont volt. A rendszer az arcába robbant. Nemcsak a küldetés bukott, de az egész pályafutása is. A megbízói – régi jó szokás szerint – likvidálni akarták. És itt lép be Miklós, aki valamiért nem nézte végig. Megmentette.
Holly túlélte, de a gyógyulás lassú volt. A gyengélkedőn ücsörgött, lábtöréssel, ápolási naplóban csak „szabotőrsérültként” emlegették, amikor megérkezett az a bizonyos másik vendég: Holly. Nem a sors, hanem a plasztikai sebészet hozta ide – arcot akart „frissíteni”, megint. Miklós a kengyelt várta, ő pedig a belépését. Néma váróterem, négy rideg fémajtó, két magába mélyedő lélek.
Holly közelebb csúszott, előhúzott egy viharvert laposüveget, és megbökdöste Miklóst:
– Jer velem, öreg obsitos barátom, küzdjünk meg eme varázsdoboz tartalmával!
Miklóst annyira meglepte ez a közvetlenség, hogy bele is beszélgetett. Vesztére – vagy mégsem. Mire behívták, már Holly egész életútját fejből tudta, legalábbis azt a részét, amit publikusan lehetett tudni.
Zárójelentés, séta a kijárat felé, és Holly mintha mindig is ott lett volna. Ajánlkozott, hogy milyen hasznos lehetne egy speciális egységnél. Miklós csak hogy szabaduljon, adott neki egy névjegyet és egy orbitálisan lehetetlen időpontot:
– Reggel 03:18-kor. Alpha bázis. 3. tengerészgyalogos hangár. Legénységi váró.
És ott volt.
Pontban 03:18-kor.
Csillogó bakancs, friss gyakorló, szabványos málhazsák. Tiszteleg. Csendben van.
Miklós befelé elmosolyodott: a katona, az katona marad.
II. DÉNES – A KERTÉSZ KÉM ÉS AZ ÖREG HARCOS
Dénes természetesen tudta, hogy Miklós nem fog nemet mondani neki. Épp ezért volt bűntudata. Aztán a legkézenfekvőbb „száműzetést” választotta Holly számára: a Nomád1 fedélzetét – a flotta zöldelléskamráját. Három szintnyi tömény hidroponikus dzsungel, szaktanácsadó földművesekkel, kikacsintó botanikusokkal és paradicsomi hőmérséklettel. Első ránézésre semmiféle balhé lehetősége.
Ez persze Holly számára a valóság tagadását jelentette.
De nem volt bolond. Amint magára maradt, feltérképezte a hajót. Nem a szenzációs részletek érdekelték – a régi hajtóművek, a vezérlés, a redundáns rendszerek izgaták. Az erejét és a gyengeségeit kereste a géptest mögött.
És amikor Dénes egy diszkrét „randin” – egy eldugott raktárban – jelentést kért tőle, Holly már minden fontos részletet kiszúrt.
– Azt ugye tudjátok, hogy ennek az öreg zöldségesládának véres a torka?
Dénes csak a szemöldökét emelte meg:
– Ezt hogy érted?
– Hát úgy, kedves Dönci... ne vicsorogj, tudom, hogy utálod, azért nevezlek így. Szóval a hajtóműve nem mai darab. Amikor még a mocskos anyagiak kényszermegoldásokat szültek, na akkor rakta ezt össze valami fapados mérnök. Két körös, külön vezérelt, de egyazon magasnyomású gáz hűtéses visszaoltó rendszer. Kikötőig elbattyog, de egy gamma szektoros nagybevásárlásra? Köszi, de előbb beszélgetek a hitelezőimmel!
Dénes dühösen, de halkan közbevágott:
– Tudjuk. Ismerjük a hajó gyengéit. Ezért van úgy tervezve, hogy...
– ...Nem rám tartozik. Ja, tudom – vágott közbe Holly. – De ha meg akarok halni, bemegyek a hitelezőkhöz és elrendezik. De ez a meló tetszik nekem. Adj egy szerelőt, aki ért ehhez a múzeális motorhoz. Ha összeakasztjuk a fejünket, hátha megoldunk valamit.
Azzal megpaskolta Dénes arcát. Elindult riszálva a raktár kijárata felé.
Dénes utána szólt:
– Most hová mész?
Holly ránézett, lesújtó pillantással:
– Megyek répát osztályozni... neked köszönhetően.
Hanyagul tisztelgett.
– Köszönöm, százados úr!