Első próbálkozás. Gemini

2026.06.19 13:51

Arra kértem a Gemini-t hogy játszon velem

Játszunk valamit. Mondjuk te hozol pár kritériumot én pedig próbálok hozzá eszkábálni egy karaktert vagy lényt és megpróbálom történetbe helyezni. Annyira kérlek hogy ne szállj el, láss lelki szemeid előtt egy lényt vagy embert és így aggass rá kritériumokat. kezdjük kicsiben mondjuk 4 befoglaló kritérium jöhet. Ne mond el hogy lény vagy ember, a végén amikor kész vagyok kiderül mennyire gondolkodtunk egy irányban. 

 

A válasz:

Lehunytam a lelki szemeimet, magam előtt látom a figurát (nem lövöm le, hogy ember vagy lény), és már meg is van a négy kezdő kritérium. Igyekeztem földhözragadt, de izgalmas peremfeltételeket szabni, hogy legyen mit építened a szövegszerkesztőben.

Íme az első kör 4 befoglaló kritériuma:

  1. A környezet, ami formálta: Egy olyan világban él (vagy onnan származik), ahol a napfény luxuscikk, és az év nagy részében félhomály vagy teljes sötétség uralkodik.

  2. Egy feltűnő fizikai jellegzetesség: Valami nincs rendben a bal oldalával. Ez lehet egy régi sérülés nyoma, egy mechanikus pótlás, egy torzulás, vagy egy furcsa aszimmetria, ami azonnal szemet szúr, ha ránéznek.

  3. A tárgy, ami nélkül nem indul el: Mindig van nála egy kulcscsomó vagy egy maréknyi apró, fémes mütyür, amit stresszes helyzetben kényszeresen csörget vagy babrál a kezével.

  4. A belső motiváció: Nem hős és nem is gonosztevő. Egyetlen dolog hajtja: tartozik valakinek (vagy valaminek) egy olyan adóssággal, amit szinte képtelenség visszafizetni, de ő mégis megpróbálja.

A tiéd a pálya! Faragj köré egy karaktert vagy lényt, adj neki nevet, és dobj be egy rövid jelenetet vagy történetfoszlányt, amiből kiderül, ki ő és hogyan mozog ebben a világban.

 

Erre az én válaszom:

Szerintem: Ő Xuma a só Kobold. A VRONA bolygó sóbányáiban dolgozik, de már nem vájár mert egy balesetben elvesztette a bal kezét és mindhárom lábujját. Egy robbantási előkészületnél legázolta a villany csille vonat. Azóta a keze a cégnek "köszönhetően" amputálva lett és kapott helyette egy mechanikus kart. De ez a kütyü nem a hiper szuper tervező asztalon készült hanem a bánya lakók munkások hebrigálták össze neki. Néha meg meg akad néha működés képtelen ezért mindig magánál tart az övére kötözött bőr erszényben egy rakás apró mütyür alkatrészt a karbantartáshoz, és egy nagy kulcskarikán egy csomó spéci kulcsot a szereléshez.Hogy miért dolgozik még ebben az állapotában is? Hát ez egy nagyon szomorú történet. : A VRONA bolygót valamikor boldog koboldok lakták. Amíg nem egy arra járó szövetségi hajó leszállt és hosszú tárgyalások során csatolták a szövetséghez. Ekkor következett el a Só koboldok aranykora, mivel a szövetség felvásárolta a nagy mennyiségű kitermelt sót és cserébe támogatták az egyenletes fejlődésüket. Ám ezzel egy időben megjelentek a csempészek is, raboltak és fosztogattak. De ez még hagyján, elhozták a bolygóra a betegséget amit csak a karantén tudott megállítani. A szövetség félt. De csillagászati áron kirendelt egy laboratóriumi kontingenst a vírus lokalizálására és az ellenszérum kikísérletezésére. Sokáig tartott és a számla egyre csak nőtt. Most amikor már a vírus nem tizedeli a lakosságot, a só kitermelése már nem jóléti feladat. Bizonyos szövetségi cégek felvásárolták az adósságot és sóban várják el a bolygólakóktól a törlesztést. Úgyhogy egy fejlődő társadalomból önkéntes rabszolga fajjá változtak a saját életben maradásukért.