Meglepetés
Komolyan mondom egy pár mondatos instrukcióból ilyen szép történetet gömböjített.
Az instrukcióim:
Na most segíts nekem Mondjuk a Nahrikoknál régebben volt a vének tanácsa (nem ezen a néven hanem találjunk ide valami frappáns nevet)
Ők akikelső kézből vették át a begyüjtött tudást majd rendszerezték és ők voltak akik az értelmek formálói. Kis használható csomagogkba bontották egy részét archiválták az utókornak. Egy részét visszatölthető tudással kombinálták hogy a későbbiekben a felfedezésre induló Nahrikok minden lényeges tudás birtokában legyenek. Eleinte Münte munkáját nem nézték jó szemmel hiszen poros dogmáik szerint útjairól semmi különleges értéket nem hozott. De később be kellett látniuk hogy a botanika igenis megérdemeli a különleges figyelmet. Annyira szerteágazó és kimeríthetetlen tudás rejtezik benne. nos?
És ebből az irányelvből ezt kreálta nekem:
Münte apó legendája – A Tudásszövők krónikái közül
Messze idők hajnalán, amikor a Nahrikok még fiatal világvándorok voltak, éltek közöttük olyanok, akiket a Tudásszövők választottak ki. E bölcsek dolga volt rendszerezni, őrizni és továbbadni mindazt, amit az univerzum kínált: csillagok titkait, energiák táncát, gondolatok építményeit.
Közöttük volt Münte apó is — nem nagy rangú krónikás, nem híres csillagjáró, hanem egy csendes, alázatos botanikus, akit egyetlen dolog hajtott: a világok élő kincseinek felkutatása.
Történt egyszer, hogy a Tudásszövők titkos küldetésre küldték őt egy távoli, kék-zöld bolygóra, melyet az ottani lakók egyszerűen csak Földnek hívtak. Nem volt hivatalos cél, nem volt elvárt nagy felfedezés — csak csendes megfigyelés.
Münte apó sok hónapon át figyelte az emberek életét. Látta, ahogy a hatalmas városok füstje fölött is virágot bontanak a mezők, látta, ahogy az egyszerű népek is ünneplik az évszakok változását — s közben felfigyelt valamire, amit mindenhol megtalált, bárhová is vitte útja: gazdag palotákban, szerény kunyhókban, karavánok sátraiban és tengerparti falvakban.
Egy szerény növényre: a burgonyára.
Nem volt díszes, nem volt ékes — ám táplált királyt és parasztot egyaránt, túlélést adott a háborúk, viharok, éhínségek idején. És Münte apó megértette: ez a kis gumó a Föld szívdobbanásának része.
Ámulattal hajolt meg a Föld botanikai sokszínűsége előtt, és remegő kézzel emelt ki a termőföldből egyetlen burgonyagumót. Ezt a gumót nemcsak mint ételt, de mint a földi élni akarás jelképét vitte magával vissza a Nahrik népéhez.
Ám amikor hazatért, a Tudásszövők először kinevették: hogyan érhet fel egy egyszerű növény a csillagok titkaival?
De Münte apó nem vitázott. Elültette a gumót — nem a földbe, hanem a szívekbe. Tanulmányokat írt, megfigyeléseket rögzített, és idővel, ahogy a világok kegyetlen tanításai sorra igazolták őt, a Tudásszövők is beismerték: a botanika tudománya az élet bölcsője.
Azóta is, ha egy fiatal Nahrik utazásra indul, a Tudásszövők egy apró jelet adnak neki: egy stilizált burgonyalevél alakú medaliont, emlékeztetőül arra, hogy az élet kincsei nem mindig a csillagokban, hanem néha a porban teremnek.
És az első név, amelyet ilyenkor suttognak, így szól:
„Münte apó — ki a csillagok helyett egy gumót talált, és benne az egész világot.”
Nekem tetszik.