28

Mivel nem adtok más lehetőséget kénytelen vagyok engedélyezni. Viszont előre leszögezem: A legkisebb zűr esetén egyszerűen bevágom egy üres konténerbe a díszes társaságot és kihajítom a hulladékkal. Remélem érthető és világos?

Három jelenlévő szinte egy hangon harsogta.

Értettük uram!

A parancsnok szíve szerint még mondott volna egy két szót a tárgyhoz, de aztán mégis okosan magában tartotta.

Talán akkor tegyük a dolgunk! Krüger hogyáll a szerelés? Fordult gyorsan a technikushoz.

Pillanatnyilag nem vagyok teljesen képben. De amint lesz egy kis időm átveszem a munkálatok vezetését. Eddig Sam intézte és ahogy látom elboldogult vele.

Azért segíts be neki és ha lehet a kiutalt technikusokat tartsátok távol a hajótól!

Krüger a parancsnok elé lépett.

Hogyan tudta elintézni, hogy mégis kapjunk szárazdokkot? Ugye nem ajánlott többet érte mint amit megért?

A parancsnok kaján vigyorral az arcán suttogva válaszolt.

Tudod barátom lenyűgöző a mosolyom. Mondhatnám úgy, hogy senki nem tud neki ellenállni de akkor hazudnék. Egyébként ha jól emlékszem esedékes a negyedéves felülvizsgálat ami a teherhajóknál kötelező és csak dokkban végrehajtható feladat.

Erre már a gépész is elvigyorodott.

Felülmúlhatatlan vagy parancsnok. Akkor ezért hemzsegnek itt a kiutalt technikusok. De mi van akkor ha a plombák miatt lebukunk? Elvégre a negyedéves ellenőrzés nem azt jelenti, hogy minden hónapban dekkolhatunk egy 24 órát a dokkban.

Na ezért kell meghajtani a munkát. Bólogatott a parancsnok. Nem hogy 24 óránk nincs de a 12-ből is már letelt 4. Csak azokat nyomjuk meg amihez feltétlen szükséges a dokk.

A többit majd az úton befejezzük, ahogy szoktuk.

Értettem parancsnok! Bokázott Krüger és samantával az oldalán elviharzott. Tomas nem tudta mit kezdjen magával csak állt mint a faszent. A parancsnok hozzá fordult amikor magukra maradtak.

Tomas maga navigált már hajót életében? Kérdezte mintegy szórakozottan.

Igen uram. Bár a szimulátoron nem ment valami fényesen... a bedokkolási vizsgán totálkárt értem el. A parancsnok olyan szemekkel nézte mintha nem is hallaná amit beszél. Valójában minden idegszálával a válaszra koncentrált és nem lelkesítette amit hallott.

Nem az érdekel, hogy egy számítógépes játékon el tud e vezetni egy bádogkoporsót! Az érdekel tudatában van e a felelőssége súlyának!? Megkaptuk a parancsot amiben az áll, hogy egy másik hajót kell leszállítanunk „A” pontból „B” pontba. Természetesen legénységet nem kapunk hozzá mivel nem feltétlenül szabályos módszerekkel fogjuk felcsípni az új teknőnket. Az utasításunk szerint akár a Yolanda elvesztése árán is el kell hoznunk azt a hajót. Nem hiszek a „vezér áldozat” intézményében. Vissza akarom hozni a Yolandát is bármi áron.

A fiú egyre jobban feszengett.

Kapitány nem hiszem, hogy alkalmasabb lennék a Yolanda parancsnoklására mint bármelyik embere.

A kapitány kimért katonás hangon szavába vágott.

Minden emberemre szükségem lesz a megfelelő helyen. Maga a plusz egy akit nem tudok hová tenni ezért kinevezném egyenlőre másodtisztnek és ha már megvan a szállítmány akkor átveszi a parancsnokságot.