-Azt hiszem... kezdte volna a fiú de a parancsnok közbevágott.
-Nem érdekelnek a hiedelmei! Sejtem, hogy nem ilyen lovat akart, de megnyugtatom én sem. Itt van ez a jó kis buli ami nem kívánságműsor. Ha akarjuk ha nem menni kell és tenni kell a dolgunkat. És itt a nagy alkalom, hogy bemutatkozzon mint kapitány. Gondolkodjon el a dolgon és indulás előtt várom a válaszát. Addig is Krüger mellett fog dolgozni. Gondolom a fizikai munkákban nem sok hasznát vennénk.
-Elnézést uram de a számítástechnikai részen még annyi hasznomat se! Mondta Tomas.
A kapitány a plafonra szegezte a tekintetét.
-Kezdjen el tanulni. Iszonyat tempóban iszonyat mennyiséget. Most menjen és jelentkezzen Krügernél.
Tomas tisztelgett és lelépett. A kapitány még pár percig rágcsálta magában a gondolatot, hogy szeretett hajóját és kedvenc legénységét át kell adnia egy süldő kadétnak. Ettől sikíthatnékja támadt. De már megszokta. Olyan szépen alakul ez a rázós bevetés, hogy már szinte sértve érezné magát ha valami sikerülne elsőre csont nélkül. De hát végül is sokkal rosszabb már nem jöhet. Gondolta naivan magában. Kiment a sertepertélő emberei közé. A lázas munkába itt ott besegített. Ahol tudott egy-egy biztató szóval vagy egy heves káromkodással serkentette embereit. Sőt még a rakodógépek táncába is beszállt. Már megszokás volt nála és Krügernél, hogy meg táncoltatják a rakodó robotokat. A parancsnok annyira megfeledkezett magáról, hogy még akkor is táncolt a böhöm rakodógéppel amikor már az egész társaság félkaréjban állva csak őt figyelte. De aztán észbe kapott. Beállt a rakodógép helyére leeresztette a teleszkópjait majd kikecmergett a leállított gépből.
– Parancsnok te semmit nem változtál. Veregette meg a vállát Krüger. Még mindig úgy szambázol ezzel a döggel mint egy gyerek.
A parancsnok vigyorogva mászott le a gép oldalán majd az utolsó foknál elrugaszkodott és leugrott a gépész elé.
– Kösz. Te sem rozsdásodtál be teljesen. Ennyi játék még talán belefér. De végre készen vagyunk a munkával.
Büszkén végigtekintett az előtte elnyújtózó hatalmas hajón ami a felszerelt drón egységekkel úgy nézett ki mint egy ház nélküli csiga.
– Reméljük nem lesz annyira rossz mint amennyire idétlenül néz ki! Jelentette ki végül.
Te hívd össze az embereket a vezérlőben én elintézem a kirendelt szerelőket. Szolt oda Krügernek a kapitány és már ment is a csoportban gyülekező egyenruhások irányába.
– Uraim a parancsnokukkal szeretnék beszélni! Állt eléjük. A csoportból kivált egy vékony kis emberke és a Romeo elé állt.
– Kapitány. Én vagyok a szerelők rangidős tisztje. Tudom a dolgom! Nem a kikötő legénységéhez tartozunk hanem a zászlóshajó szerelőgárdája vagyunk. Azért vettük fel az egyenruhát, hogy elejét vegyük a felesleges kérdéseknek.
– Értem. Bólintott a kapitány. Ezek szerint a Hornet Marshal tájékoztatta magukat.
– Igen uram. Ha végeztünk mi le is lépnénk.
– Köszönjük a segítséget uraim. Mondta a parancsnok kissé megemelve a hangját, hogy a teljes gárda hallja.
– Mi köszönjük a tánc bemutatót. Válaszolták többen is vigyorogva.
A díszes társaság elvonult a dokkból. A kapitány magára maradt a hajójával. Nem merült bele a gondolkodásba gyorsan felkaptatott a létrán. Mire bevágta az ajtót már villogó vörös fényben úszott mögötte a hangár. Gyors léptekkel felment a vezérlőbe ahol már várta a legénysége.
-Nos mivel a dokk időnk lejárt talán le kellene próbálnunk a fegyvereinket. mondta a parancsnok. Krüger mar ekkor fészkelődött, végül a parancsnok elé alt.
-Parancsnok! Nem feltétlenül úgy sikerültek a munkák ahogy azt elterveztük. Kezdet a magyarázatba.
A parancsnok azonban közbevágott.
-Nem érdekel a halandzsa. Egy lényeges kérdés van:-Meg tudnak védeni minket a felszerelt drónok vagy sem?
-Nem tudom parancsnok. A kapitány szemöldöke felszaladt.
-Nem tu dod!? Nem ez volt a válasz amire vártam!
Röviden tömören mi a hiba a tervben?
Krüger kézzel lábal magyarázkodni kezdet.
-A dronok mint tudjuk nem feltétlenül háborúra lettek készítve. A parancsnok itt közbevágót.
-Tisztában vagyok mekkora semmi tűzerőt képviselnek. Ha ez a legfőbb aggáj.
-Nem az a probléma. Énnél azért kicsit bonyolultabb. Szóval a kutasz drón vezérlése igen egyszerű. Amíg információt keres, mér, számol, addig megvédi önmagát. De ha megvan a kívánt információ és fenyegetve érzi annak biztonságát inkább menekül minthogy harcba bocsatkozon. A kapitány próbálta rágcsálni az információt.
-Tehát. A drónjainkkal nem fogunk háborúba menni? Összegezte sután a hallottakat.
-Nem is csak háborúba nem fogunk, de ütközetbe sem. Egészítette ki Krüger.
-Ezzel ugye véletlen sem azt akarod mondani hogy feleslegesen szereltük fel a hajóra őket? kérdezte a parancsnok fenyegetőn.
Krüger nem lacafacázott.
-Egyszerű programozásuk miatt lehetetlen a drónokat szinkronizálni. Főleg egy akkora hajótesttel mint a Yolanda. Azt még csak csak el tudtuk érni programozási szinten, hogy ne akarják egymást rommá lőni azonnal ahogy aktiváljuk őket. De ha az alap programozásuk mentén tovább merészkedünk nem zárható ki, hogy egymást észlelve két különböző irányba akarnak majd menekülni és nem nagyon vannak kétségeim mi sül ki hamarabb az ő vezérlésük vagy a hajó hajtóműve.
-És mi van akkor ha test nélküli fegyverpodokként használjuk őket? Tért magához a parancsnok.
-Ezen a vonalon indultunk el mi is Sammel. Letiltottuk az észlelési, önvédelmi és egyéb funkcióikat feljebb értékeltük a célkoordinációs, célkövető, lőképelemző részeiket. Viszont apró probléma, hogy ezeknek a működtetéséhez nem irtunk új programot hanem a régit módosítottuk. Tehát a reflexeik megmaradtak csak tiltásokkal kordában tartva.
A parancsnok plafonra emelte a tekintetet.
– Tehát földi nyelven mit értetek el?
-A fegyvereink használhatóak de erős kétségeim vannak! Jelentette ki Krüger.
-Szóval akkor mehet a lőgyakorlat? kérdezte a felspannolt parancsnok.
-Mehet,csak szerettem volna ismertetni a kockázati tényezőket. Mondta a gépész.